Málna és katica

SzemikatiEgyéb2 Comments

Tegnap végeztünk a fák elültetésével, de a málnára már nem jutott idő. Sötét volt, mire végeztünk. Úgyhogy ma megint ültettünk. De amilyen a mi formánk, ma is estig túrtuk a földet. 🙂

A málnával, illetve leginkább az eredeti helyével két probléma volt. Illetve három. Az egyik, hogy útban volt a facsemetéknek, a másik, hogy amúgy is szar helyen volt, a harmadik, hogy bolhabokányit kaotikus volt. Szóval tegnap mindet kiástam. Mai quest volt, hogy új helyet “építsünk” nekik és elültessük őket.

Első körben oszlopokat állítottunk, huzalt húztunk ki közéjük, majd jöhetett az ültetés. Remélem, mind megmarad és szép termésünk lesz jövőre.

Az átláthatatlan káosz helyét kezdi végre egy kis rend átvenni. A kis facsemeték és a rendezett, felkötözött málna sokat segít. Eddigiek után kifejezetten jó érzés szétnézni a hátsó kertben. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy piszok sokat dolgoztunk rajta és jó látni a munka eredményét. 🙂

Ja és ma egész szép idő volt. Melegen sütött a nap. El is leptek minket a harlekinkaticák.

img_2905img_2906img_2908img_2909img_2910img_2912img_2913img_2915img_2916img_2917img_2918img_2919img_2920img_2921img_2923img_2925