Így lettem kazánszerelő

zolcsiEgyéb4 Comments

Szokjuk még, hogy nem távfűtés van, hanem saját gázcirkó, de azért próbáljuk ezt is minél komfortosabbá és költséghatékonyabbá tenni. Ezért is szerettem volna lecserélni a termosztátot egy kicsit komolyabbra. Ilyen volt eddig:

Mondhatni “fapados” modell. Igazából két gondom volt vele:

  • Mindig betekertük egy komfortosnak ítélt fokozatra, de ahogy változott a kinti hőmérséklet, úgy kellett a termosztátot is csavargatni. Ha kint lehült, akkor feljebb kellett tekerni.
  • Nincs rajta éjszakai mód. Persze lehet tekerni lefekvés elött meg reggel, de ez szintén bajos. Egyrészt annyira piciket kell tekerni, hogy sosem sikerült jól beállítani, vagy hideg lett estére, vagy maradt a meleg. Másrészt jó lenne, ha nem felkeléskor kellene feltekerni, mert akkor ráfagy a valagam reggel a WC-re, meg a zuhany is frissítő… 😀 Szóval éjjel szeretjük a hüvösebbet, aludni is jobb úgy, meg takarékosabb is, de ezzel az macera.
  • +1, ami nem hiba: Nincs jó helyen. Az egyik hálóban volt felszerelve, de praktikusabb lett volna a nappaliba.

Szóval elkezdtem utánajárni, hogy mit lehet tenni, kifejtem kicsit részletesebben a lehetőségeket, hátha érdekel valakit. Akit a műszaki része hidegen hagy, az ugorhat (ha egyáltalán eljutott idáig 😀 )

Tehát egy sima nyílt égésterű Vaillant kazánunk van. A távolabbi cél ennek lecserélése a fűtés modernizálásával együtt, de ez mondjuk 1-2 millióval arrébb van még. Szóval az olcsóbbik lehetőség a termosztát lecserélése volt. Azt terveztem, hogy egy olyat veszek helyette, ami digitális és programozható, így be lehet rajta állítani, hogy estére vigye le a hőmérsékletet majd hajnalban pedig kezdjen el fűteni. Ráadásul ilyen programozható termosztátot már 6-7.000 Ft körül találtam, például ezt. Így hát nekiálltam bújni a használati és szerelési útmutatókat, hogy megtudjam, tudom-e én cserélni ezt vagy szerelő kell hozzá. Ekkor egy elég fontos dologra sikerült rájönni:
A kazánunk kétféle termosztátot támogat: Hagyományos kétvezetékes 230 V-os, illetve Vaillant-specifikus 24V-os 3 vezetékes. A régi termosztát ez utóbbi, eszerint is volt vezetékelve. Dehát mivel mindkettővel kompatibilis, ezért gondoltam nem baj, ha lecserélem 230V-osra. De csak nem hagyott nyugodni a dolog, nem tudtam, hogy miért lenne kétféle, ha mindkettő ugyanazt tudja, így hát utánakérdeztem fórumokon. Kiderült, hogy a 24V-os rendszer lényegesen összetettebb, oda-vissza tud rajta kommunikálni a termosztát a kazánnal, ráadásul ezt használva elérhető a lángmoduláció is. Ez azt jelenti, hogy ha a butább üzemmódot használnám, akkor a termosz csak ki-be kapcsolná a kazánt, az pedig mindig full gázon menne, ami hangos és kevéssé praktikus. Nem voltam még krematóriumban, de szerintem hasonló hangja lehet, mint a kazánnak amikor igazán meleget szeretne csilónálni. Szóval egyértelműen győzött a Vaillant rendszer. DE! Ezt a rendszert természetesen csak Vaillant termosztátok használják, ami veszettül drága. Amit kinéztem magunknak, az nagyjából 40-50.000 Ft-ért kapható. Erről van szó:

Egy kicsit profibb, mint a régi 🙂 Szóval miután megláttam az árát, rögtön indultam is a jófogásra és szerencsére sikerült is találni, 12.000 Ft-ért jutottam hozzá. Ráadásul külső hőmérsékletérzékelővel együtt, ami azt jelenti, hogy megoldja azt a problémát is, hogy hidegebb kinti hőmérsékletnél esetleg fel kelljen tekerni.
Miután sikerült elhozni a Gyömrői útról, gyorsan hazafele vettem az irányt, hátha sikerül is még aznap átalakítani a vezérlést. Szerencsére hazafele eszembe jutott, hogy a kinti hőmérőnek is fog kelleni kábel, úgyhogy azért még beugrottam egy villanyászati boltba. Hazaérve neki is ugrottam a szerelésnek.
A hőmérővel kezdtem, a ház északnyugati felére kell szerelni, mázlimra ez volt a legegyszerűbb egyébként is. Átfúrni a gerendát már kevéssé volt vidám, de végül ez is összejött, úgyhogy leeresztettem a kábelt és rászereltem a hőmérőt, amelyet végül szakszerűen rögzítettem az ereszcsatornához, szigszalaggal. Persze ha lesz végre rendes létrám, akkor majd ezt is felrakom rendesen.

Aztán a kábel másik végét kellett lejuttatni a kazánhoz, gondoltam a régi termosztát kábele mellett lefúrok és leeresztem ott. Ez meg is történt. Ekkor jutottam el oda, hogy le kellene szerelni a régi termosztátot, amihez persze le kell kapcsolni a kazánt. Jött a felismerés: A kazán be van kapcsolva, de nem világít. Ajjajj! Átgondoltam a történteket és arra jutottam, hogy valószínű a “régi termosztát kábele mellett lefúrok” műveletnél csúszhatott hiba a dologba, nevezetesen hogy belefúrtam a kábelbe. Így hát lentről meghúztam a kábelt, hátha enged annyit, hogy szabaddá váljon a sérült rész. Nos, a kábel a kezemben maradat, konkrétan kettéfúrtam. Ez persze a kisebbik majd, majd összetoldom. A nagy kérdés inkább az, hogy tönkrement-e a kazán. Kikapcsoltam, lekötöttem róla a sérült kábelt, majd vissza. Semmi. Ajjajj 2 ! “De hülye vagyok” felkiáltással a kazán konnektorát is bedugtam, majd újra próbáltam a bekapcsolást, de még mindig semmi. Ajjajj 3! Nekiálltam átnézni az alaplapot, de semmi szabad szemmel látható hibát nem láttam, a működtetést biztosító füst sem jött ki a kazánból (illetve de, de csak a kéményen). Volt két nyomógomb szerű valami a panelen, amik nem tudtam mire jók, mivel benyomni nem lehet. Ez itt, ni:

Aztán egy húzás után a kezemben maradt. Ekkor csillant fel a reménysugár: Ez egy üvegbiztosíték! Lehet, hogy a Vaillant mérnökemberei láttak már olyan idiótát, aki kettéfúrta a vezérléskábelt? Valószínűleg igen! Rámértem gyorsan, és a biztosíték bizony elfüstölt. Ez jó jel, van rá esély, hogy akkor ez megmentette a kazánt. Persze ettől még igencsak hidegben kell aludni este, hiszen ilyen biztosíték azért nincs otthon. Persze lehet patkolni, dehát ezek után nem biztos, hogy kísérteném a sorsot. DE! A Vaillantnál annyira nem hülyék dolgoznak, hogy a panel burkolatán tartalék biztosítéknak is van hely, ráadásul nem is volt üres! Így hát betettem az újat, bekapcsoltam a kazánt, és lőn csoda, világít! Hát itt azért bontottam egy sört…

De korai volt az öröm. Szerettem volna a kinti hőmérő kábelét bekötni, azonban nem volt meg neki a csatlakozó a kazánon. Csak a (hűlt) helye.

Most mondhatnám, hogy keresd meg a különbséget a két kép között, de elárulom: Az első képen balra fent van egy piros csatlakozó, X8 jelöléssel. A második nincs. Csak a helye. Azt meg gondolom kitalálta már a kedves olvasó, hogy melyik kép a mi kazánunk és melyik a netről vadászott fotó.

Na nem baj, gondoltam a csatlakozót majd beszerzem, a kinti hőmérő meg addig hasztalanul pihenget majd az ereszre szigetelőszalagozva. Így hát ugrottam egyet és nekiálltam a termosztátnak, mégiscsak érdekesebb és látványosabb is. Tehát régi termoszátot leszereltem, kábelt felhúztam a padláson, új helyen pedig leengedtem. Vicces amúgy a gipszkarton, utólag is kiválóan lehet mögötte kábel vezetni. A padláson meg kell fúrni a fal mellett, majd leengedni egy villáskulcsot spárgán, amit végül egy baromi nagy mágnessel lehet a helyére húzni, végül a spárga segítségével a végleges kábelt is a helyére lehet húzni. Szóval ilyen módon áthelyeztem a termosz kábelét, felraktam a készüléket, bekötöttem és minden működött csodálatosan. Egy dolgot leszámítva: Mivel a kinti hőmérő nem volt bekötve, ezért a termosztát azt hitte hogy kint -40 fok van (gyanítom, hogy ez a minimuma). Ettől persze sokkot kapott, majd megpróbált megvédeni minket a biztos fagyhaláltól, ezért aztán folyamatosan égette a kazánt. Ugyan a kazánon is lehet ezt valamennyire szabályozni, de ez így mégse lett volna az igazi. Szóval annak örültem, hogy a biztosítékkal elkerültem a fagyos éjszakát, de ennyire nem akartam átesni a ló túloldalára. Mit volt mit tenni, előkerült a páka, a hőmérőt pedig rágyógyítottam a kazánra:

És itt már tényleg (szinte) végetértek a megpróbáltatások (szar volt a gipszkarton tipli, amivel felraktam, de ezt majd holnap cserélem). A végére minden működik, szép és jó, a programozással pedig majd a hétvégén vesződünk. Íme a munka gyümölcse:

Komolyan mondom, másnál a riasztó ilyen bonyolult… 😀