Bodza első hete

SzemikatiEgyébLeave a Comment

Döbbenet!!! Ma 10 napja lakik nálunk a kis szaros. Úgyhogy itt az ideje feljegyezni e pár nap eseményeit, tapasztalatait.

Nyilván tűkön ülve vártam a  percet, mikor végre elindulhatunk Bodzáért Ágihoz (böcsületes nevén Parlagi-vadász Ékes, csak hogy eszert ezt is lejegyezzük. Továbbiakban Bodza, szaroks, cukornyuszi, kis hülye 😀 ). 2017.02.17. 14:00 volt megbeszélve. Mi mindennel készültünk. Hordozóval, nyakörvvel, pórázzal, takaróval, törcsivel, kutyapelussal. Mindenre próbáltunk felkészülni a hazaút során. Hányásra, pisire, eszetlen ugrálásra, tényleg mindenre, amit el lehet képzelni. Odaértünk, szerződést átbeszéltük, aláírtuk, anyagiakat lerendeztük és ölbe kaptuk akkor már a hivatalosan is mi pici kutyunkat 🙂 Rettenetesen sírt, mert ő volt az utolsó a 3 kölyök közül, akiért jött a gazdi (előtte pár órával került gazdihoz a másik kettő). Amint ölbe került, minden bánata elszállt 😀 Izgett-mozgott, harapdát, cuki volt na 🙂 Aztán Ági elkezdett riasztó pisztollyal lövöldözni, hogy lássuk, igen stabil idegrendszerel rendelkezik Bodza. Hát mit mondjak. Meg se kottyant neki. Mi viszont tele raktuk a bugyit 😀 Kaptunk sok jótanácsot, aztán hazafele vettük az irányt immáron hárman. Hát mit mondjak. Szinte ki sem értünk Pestről, a kutya már aludt. Hazáig meg sem nyikkant. Feküdt az ölemben és horpasztott.

Olyan kis nyuszi <3 🙂

Hazaérve megfürdettük gyorsan. A víztől megőrül. Imádja. Lubickolt volna, ha hagyjuk. Maga a fürdetés ténye viszont halálra idegesítette. Miért fogom le és miért piszkálom, mikor ő önfeledten szeretne pancsizni? Szóval kemény traumával indult hazaérkezésünk első órája 🙂 Kicsit még játszottunk, aztán bevágta a szunyát.

Ebédet kapott még Áginál, úgyhogy nekünk csak vacsiztatni kellett. Ezután következtek a problémák. Az éjszaka.

Mint első kutyás gazdik, tapasztalat híjján nyilván utána olvastunk dolgoknak, kérdezgettünk és rengeteg tanáccsal látott el környezetünk. Ami vagy beválik, vagy nem. Itt a “vagy nem” érvényesült. Vagyis hagyjuk egyedül a csöppséget, ne is vegyünk róla tudomást, 2-3 éjszaka zajos lesz, aztán megszokja, ha tudomást veszünk róla, elvágtunk mindent, a kutya lesz a falkavezér, a fejünkre nő és a többi és a többi. Baromság. De tényleg. Lehet hogy van, akinél ez beválik. De Bodzáról hamar kiderült, hogy baromi kitartó. Pl. baromi kitartóan tud egész éjjel üvölteni. Nem sírni, nem nyüszíteni, zokogva üvölteni, 8 órán át megállás nélkül. Mindezidő alatt arra nem volt képes, hogy legalább egy kicsit berekedjen. Szívszaggató volt. Ember legyen a talpán, aki ezt kibírja. Amikor már hallod, hogy szinte öklendezik a sok sírástól és kétségbeeséstől, az embertelen. 4:30-ig bírtam. Még aznap beszéltem Ágival, hogy ez borzasztó és percet sem alusztam, együtt sírtam az ágyamban a kiskutyával. És megmondta a frankót. Az a pici el lett szakítva a mamájától, a tesóitól. Idegen ház, idegen szagok, idegen emberek. És még egyedül is hagyják egész éjszakára. Amíg eddig összebújva aludt a tesókkal, most egyedül sínylődik elzárva, minden testi kontaktus nélkül. Olyan pici még, hogy számára felfoghatatlan, miért kell szenvednie. A tanács, ami bevált: Nem kell az ágyunkban alusznia. Nem híve. De az ő pici fekhelyét tegyük az ágy mellé és ha felriad, felsír, csak simizzük meg, hogy tudja, nincs egyedül. Mivel a hálószoba a cicák miatt el van zárva egyelőre a kutya elől, vendégágyat tettünk ki az ő helyére és amellett volt a fekhelye. Felváltva aludtunk mellette. Ma ott tartunk, hogy nem vendégágyon alszom, hanem a nappaliban és ha felriad és nyüszíteni kezd, csak hátra dobom a kezem, hogy lássa, ott vagyok, szólok, hogy csitu van és aludjon és alszik tovább. Ma éjjel egyszer kelt föl. Hatalmas haladás.

Szobatisztasággal ott tartunk, ha nagyon szemfülesek vagyunk, észre vesszük, hogy jelzi, ha valami készülőben van. Ez hétköznap nekem jól megy, mert tudom, hogy nagy szunya után pisi jön, nagy játék után pisi jön, szóval ilyenkor azonnal engedem ki, elvégzi a dolgát és jön is vissza. A hétvége kicsit macerásabb, mert nem az íróasztalom előtt ülök folyton, hanem jövök-megyek. A hétvégék kicsit kaotikusabban, kevesebb a rendszer a napban, több a baleset is. Bodza 1/2 6-6 fele kel. Akkor nem csak nyüszít, hogy ébren van, hanem hallom, hogy csattognak a kis lábai a konyha felé. Tudom, hogy ilyenkor már dolgát végezné. Ha ügyes vagyok és gyors, idejében kiengedem és kint piszkít, akkor nagyon meg van dícsérve 🙂 Sajna egyelőre kicsit gyengusz még a belecskéje, így amint elkezdett kijárni és mindent legelni, valamint adtam neki húslevest, erős hasmenése lett. Ez a szobatisztaságra való törekvéseknek kicsit oda vert. Ági javaslatára a következő kúrát alkalmaztuk: amíg hasmars van: reggel és este kaja előtt 10 perccel fél szem Bolus adstringens (ez embergyógyszer, hasonló hatásokkal, mint a széntabi, csak talán egyel jobb), majd kaja után 1 órával Diarsanyl pasztából 1 egység (ezt már állatgyógyszertárban gyűjtötte be Zoli). Ezt a paszta renerálja beleket, helyre állítja a bélflórát. Olyasmi lehet, mint nekünk a probiotikumos készítmények. Azt kell mondjam, 3 napos kúra után egész jók vagyunk. Hétvégén megpróbálok kis főtt húst is adni neki, de most odafigyelek, hogy semi zsír ne legyen benne. Sajna nem vettem tudomásul, hogy babakutya és jó zsíros farhátból főztem neki, ami kicsit megviselte a kis bélszerkezetét.

A másik nagy probléma, hogy nem volt hajlandó sétálni. Itt is próbálkoztunk mindennel. Jutival, játékokkal, hagytuk, hogy menjen, amerre akar és mi mentünk utána a pórázzal, ha már az sem ment, akkor kapja be alapon, nem ő dönti el, mi legyen, mi vagyunk a górék, nem kívánság műsor, vonszoljuk. A vonszolás senkinek nem jó élmény. Sem neki, sem nekünk. Ha hagyjuk menni és mi megyünk utána a póráz másik végén, az sem jó, mert mindig hazafelé vette az irányt. Próbálkoztam azzal, hogy ha akár 2 m-t jött utána, jutfalattal jutalmaztam. A 3. jutinál rám nézett, hátat fordított, leült és földbe gyökerezett a kis segge. Rájött, hogy tök hülyének nézem és azt hiszem, néhány finom falattal meg lehet vesztegetni. Hát még reggeli éhgyomorra sem volt hajlandó engedni. És itt jön az, hogy ijesztően okos ez a kis dög 🙂
Ági tanácsára, még ha nincs is meg minden oltása, kivittük a mezőre, elengedtük, hagy menjen. Dobáltuk neki a csomót, dobáltuk a labdát, folyamatosan feladatokat adtunk neki és szedegettük a bambiszart a szájából. Majd végül ezt annyira megúnta, hogy elkezdte rágni Zoli gatyaszárát és a kezdetben boldog rohangálás megint kínná és szenvedéssé vált. Nem mondom, azért 1,5 órát így is kint voltnk, ami neki több mint fain, de nem volt felhőtlen. Itt is sok olyan hibát elkövettünk, amit itt-ott olvastunk, hallottunk stb.
Ismét őrző-védőnkhöz fordultam jótanácsért. Azt javasolta, ne vigyünk neki játékot a mezőre. Ne dobálgassunk neki  semmit, mert a mező neki munkahely. Találja föl magát, legyen elfoglalva a szagokkal. Szimatoljon, rohangáljon, hagyjuk kicsit szabadon menni, ne piszkáljuk folyton, hogy csinálja ezt, vagy ne csinálja azt, mert besokall, megúnja és tojni fog a fejünkre. Néha hívjuk be, ha kellő távolságra vagyunk tőle, magától is jönni fog. Na ekkor jutit és nagy simit neki. Felejtsük el egyelőre a pórázat, mert ha folyton pórázon megy és egyszer elszabadul, a büdös életbe nem jön vissza hozzánk. Ja és a bambiszar. Az itt rengeteg van, mert sok a vad. De nagyon. Nyilván mondjuk neki, hogy fúj, de azt se vigyül túlzásba és ne matassunk a szájába. Baja nem lesz tőle. Majd humorosan közölte, hogy annál kevesebb tápot kell adni neki 😀 Hát vasárnap ezt is kipróbáltuk. Kérem szépen, ez a 9 hetes csöppség gyönyörűen jött mellettünk. Néha szimatolt, lemaradozott, de nem kellett nagy erőket bevetni, hogy jöjjön utánunk. A mezőre kiérve tettünk 3-4 nagy kört. Kb jött velünk. Ha a szagok miatt el is kalandozott, vagy jött idővel utánunk, vagy ha hívtuk, jött. Semmi játék nem volt nálunk, így csak azzal foglalkozott, hogy milyen szagok veszik körül. Bogarászott, kaparászott, önfeledten szaladgált. Komolyan jó volt nézni. És a bambiszar. Hát igen. Csak megkóstolgatta. De így, hogy nem piszkáltuk érte és nem matattunk könyékig a szájában, fel is hagyott a zabálásával. Összesen egy órát voltunk kint, de úgy elfáradt a rengeteg új élménytől, szagtól és attól, hogy nem piszkáltuk, hanem szabadon szaladgálhatott, hogy ebéd után 3 órát aludt egyhuzamban 🙂 Ezt a kis kirándulást mi is retenetesen élveztük. Ha nem kezdett volna kókadozni a kicsike, még mentünk volna 🙂

Cicákkal való viszony. Háááát. Mit is mondhatnék 🙂 Első pofon már az első nap elcsattant. Méghozzá Petike mancsától. Nem nagyon rettent meg Bodza. Picit meghátrált, majd jól megkergette a cicát. Innentől kezdve a két macsek rettegve élte a napjait. Azt hiszem, múlt csütörtökön történt, hogy összedobtam ebédre egy gyors tonhalas tésztát. Bodzu meg volt őrülve az illatától. Mivel nem szertnénk rászoktatni, hogy a kajánkból egyen, főleg nem asztalról lehulló falatokat, így elhessegettem. Ennek köszönhetően őrült rohangálásba kezdett. Peti a neki épített “magaslesről” figyelte és látszott rajta, hogy felettéb idegesíti a céltalan zsizsgés és szaladgálás faltól falig. Erőt is vett rajta ez az érzés, lepattant, lekent egyet picikénknek és még vagy 20 percen keresztül morgott rá. Láthatóan megfélemlítve ezzel ezt a kis gyogyóst. Ugyan óvatosan, de azóta is igyekszik sakkban tartani Petykó Bodzát. Persze ha nem figyel, pirinyó megkergeti 😀 Szóval ha lassan is, de rendeződnek a viszonyok. Nem dédelgetek álmokat, hogy olyan jóban lesznek, hogy majd egy ágyban alszanak és egy tálból esznek. Ha békében megélnek majd egymás mellet, én már boldog ember leszek 🙂

Gazdi vagy nem gazdi. Érdekes kérdés ez is. Egyelőre úgy tűnik, hogy én vagyok a gazdi. Rám egyelőre jobban hallgat. Köszönhető ez annak, hogy én vagyok vele egész nap. Viszont Zoli is tanítgatja, fegyelmezgeti, játszik vele, mert ettől függetlenül neki is szót kell fogadnia. Viszont gazdi státusz ide vagy oda, pont ma meséltem Zolinak, hogy a deles sétánk ismét kudarcba fulladt. Egy séta sem olyan jó, mint mikor apa is ott van 🙂 Ez cuki, de bosszantó, hogy egyedül az első 15 perc kín és szenvedés 😀

Emberekhez való viszony: szuper! *5-ös!!!! Komolyan. Mindenkit nagyon szeret, mindenkivel barátkozik, bohóckodik és játszik. Iszonyú aranyos. Úgy tud örülni mindenkinek, majd kiesik a kabátjából 🙂 Kutyákkal való viszony nincs tesztelve, míg nincs meg minden oltása. Pénteken kapja meg a 2. kombit. Utána keresünk ovit és irány bandázni. Onnantól mehet Műzlihez és Pudinghoz, mehet Happyhez, vagy akár Bellához is. Azért a leendő cimbik már jegyezve vannak ám 😀 Nagyon várom már, hogy ne kelljen a széltől is óvni és mehessünk mindenfelé 🙂 Igazi utazós kutyát akarunk nevelni belőle, hogy szinte mindenhova magunkkal vihessük és mindenhol tudjon viselkedni. Apuéknál már volt. Hálából összepisilte a szőnyeget 😀 De hát a szobatisztaság még legalább 2 hónap. Ez nekünk is 2-3 év, úgyhogy nem róhatjuk fel neki ezt a kis fiaskót 😉

Nézzük, miket tanult meg eddig Bodza:
Ül, marad. Ez tök jól megy. A fürdőszoba eddig neki egy misztikus hely volt, ahol ha ajtó nyílt, azonnal meg kellett jelennie. Egyik este kirámolta a maga 5 kg-jával a fürdőt. Budipapírt letekerte, széttépkedte és a házat teleköpdöste az összerágott darabkákkal. Ma már ott tartunk (ezt alig egy hét alatt elsajátította), ha bemegyek a fürdőbe, vgy a kamrába és szólok neki, hogy “ül, marad”, még ha nyüszítve is, de ott marad. Mikor kijövök, ott találom ülve, ahol hagytam. Ezért mindig nagy simi jár neki. A hozd vissza játékra nem tudom, büszkék legyünk-e, mert ez első pillanattól ment neki. Valszeg ez a génjeiben van. Ha magunkra ezért nem is lehetünk, de rá mindenképp büszkék vagyunk 🙂 És ami hatalmas dolog, mivel lesz ő 20-24 kg is és nem szeretném, ha kaja láttán ledöntene a lábamról,  nap alatt tanítottam meg neki és nem volt nagy erőfeszítés: nálam a tál, szólok, hogy “ül, marad”, ő leül és marad, leteszem a tálat és csak akkor nyúl hozzá, ha szólok neki, hogy az övé. Ezért is mindig nagy simi jár és nagyon örül neki 🙂 Minden dícsérettől majd szét esik, úgy csóvál. 🙂

Munka és kutya. Sokan mondták, az első 2 hétben itthon kéne lenni csak a kutyával és nagyon sokat foglalkozni vele. Helyre tenni a kis lelkét, lefektetni az alapokat, összeszokni. Sajnos a szabi kérdés el lett vetve, tavasszal vár ránk egy kerítés építés. Atán folyt köv szeptemberben, úgyhogy melós szabik várnak ránk. Viszont kivételes helyzetben vagyok, mert itthonról dolgozom. Azért ez nyilván nem ugyanaz, mintha csak vele lennék 2 hétig, de lényegesen jobb, mint magára hagyni egész napra. Múlt hétfőn és kedden mindketten gyesen voltunk vele, aztán mindenki irány dolgozni. Zoli bement az irodába, én meg aggodalmakkal eltöltve leültem a géphez dolgozni. Nem igazán tudtam, mire számítsak egy olyan kiskutyától, aki folyton izeg-mozog, jön-megy, ugrabugrál és napi 24 órás felügyeletet és játszópajtit igényel. SZtem ezen a téren fogadott a legkellemesebb meglepetés. Asztalom mellé húztam a kis ágyát és a következőképp teltek a munkanapok: Zoli elment itthonról, én leültem a géphez, Bodza lefeküdt aluszni. Kb óránként, másfél óránként ébredt. Ilyenkor gyorsan ki az udvarra, hogy elvégezze a dolgát, majd be, mert nekem dolgozni kell. Ilyenkor egy órácskát eljátszadozott, majd vissza aludt. Ebédszünetben séta odakint, aztán kapott enni, kicsit játszott, majd bealust. Majd megint fölkelt, kiszaladtam vele a kertbe, majd vissza, játszott, aludt. Ekkor már rendszerint akkor ébredt, mikor én letettem a lantot. Akkor megint kimentünk sétálni és estig elvoltunk hol idebent, hol az udvaron. Mérhetetlenül jó kutya, míg én dolgozom.

Rágcsálás és egyéb rakoncátlanságok. No rágni, azt nagyon tud 🙂 Kezet, ruhát, széklábat stb. Rendetlenkedésekre is kaptunk mindenféle jótanácsot. Nagy részét hamar elvetettük, mert mondhatni, arcul röhögött az eb minket 🙂 Ami valamelyest beválni látszik, ha kezet, ruhát, bútort rág: Rászólunk erőteljesen, ha abba hagyja, nagy simi. Ha 20. rászólásra sem reagál, nekem két dolog vált be. Az egyik, hogy éles hangon felvinnyatok. Ilyenkor azt hiszi, fájdalmat okozott és bűnbánóan hízelegni kezd és nyalakszik, próbál mindinkább a kedvemben járni. Ezt sűrűn nem merem eljátszani, mert állítólag könnyen hozzá szokik és egy idő után hidegen hagyja. A másik, ha minden kötél szakad (vagy a macinaci), kap egy sallert. Nem összetekert újsággal. Azt kiröhögi. Én kicsi kezemtől kapja. Az anyja sem újságpapírral büntetni, ha hülyeséget csinál, hanem erőteljesen megcsípi, hogy érezze a törődést. Hülyeség, hogy elkezd félni tőlem. Dehogy fél. Ugyanaz a kéz, aki az orrára koppint, szeretetet és ételt is ad neki. Ugyanúgy, ahogy azt a kezet nem csak harapdálni, de “puszilni” is tudja. Nagyon-nagyon intelligens kutya. Én nem is gondoltam volna. De ez a rágcsálás elkísér minket a fogváltásig. Ezzel tisztában vagyunk. De akkor sem szabad hagyni, hogy mindent szétcincáljon. Cserébe elképesztő mennyiségű szeretetet ad. És kap is, mert leírhatatlan, mit érzek ez iránt a kis szaros iránt 🙂 Ha eszi a lelkem, kb 5 ercig tudok rá haragudni. Nem tovább. De ha jó kutya, hát elolvadok egy életre 😀

Összességében elmondhatjuk, hogy egy nagyon okos, tudást és mozgást éhező, szórakoztató és nagyon is szeretni való kiskutyánk lett. Értelmes, cuki, mozgékony, gazdiimádó. Jó étvággyal eszik, még a kis hasmenés elleni gyógyszerét és a porcerősítőjét is jutifalatként falja be 😀 Rendkívül jó idegrendszerrel van megáldva és nagyon-nagyon-nagyon kitartó. Legyen szó játékról, tanulásról, vagy rosszalkodásról. Azt hiszem, a jövőben ez igencsak hasznára fog válni 🙂 Amit soha nem fogunk megbánni: Ahonnan jött, ahogy jött és ami 🙂

Jövőbeli tervek? Azok vannak. Jó volna vadászatokra eljutni vele. Valamint szeretnénk majd minél több Parlagi vizsla eseményen részt venni. Jó kis csapatnak tűnik szuper kutyusokkal 🙂

 

És akkor jöjjön egy kis képes beszámoló 🙂

Apa lábán a legjobb szundizni. (érdemes szemügyre venni a gigatappancsokat)

Azért megy ez a saját helyünkön is. Megjegyzem, már első nap megtanulta, hogy ez az ő ágyikója és ha elfáradt és nem rajtunk csüngött, akkor magától feküdt ide be.

Itt már apa próbálkozik egy kis játékkal. Nem eredménytelenül 🙂

Marha szép vagyok 😀

Elpilledve.

Az elmaradhatatlan Tás és Bodza csodálatos lapaj fülei 😀

Itt most rendkívül cuki vagyok 😀

Megérkezett a Zooplusz. …és Guseppe. Kiröhögtem Ágit, mikor mesélte, hogy van hogy nincs kaja otthon, de a kutyáknak farhát mindig. Essssküszöm, többet nem röhögök!!!

Első közös sétám Bodzával. Meglátogattuk a kis tavat. Pocokpofa nagyon megy 😀

Első közös “túránk” a mezőre. Itt még pórázzal és játékokkal felszerelkezve. Ez egy pöttyet zaklatott véget ért, de elsőnek végülis nem volt rossz. Az idő legalábbis szép volt. 🙂

Nem lesz baja a vízzel.

Ez már a mező, itt azért levettük a pórázat.

Ugribugri 🙂

Apa kabátján megpihenve 😀 Itt már sejtettük, hogy valamit nem csinálunk jól. Nem volt kedve menni, inkább megrágcsált rajtunk mindent.

Ez itt a fürdőszobaincidens. A többi fotózásához már kicsit ideges voltam 😀

Ez pedig már a szuperséta póráz és játékok nélkül szabadon. Meglehetősen imádta. …és mi is 🙂 Itt tapasztaltuk először, mennyit fejlődött, milyen okos és mekkorát nőtt egy hét leforgása alatt 😀

Zoli készített pár videót, milyen ügyesen nem hagy el minket és adott esetben jön a lábunk mellett 🙂 Nyilván lesznek még gikszerek, de elsőre nem is olyan rossz 🙂

Ha szólunk, megáll és vár. 9 hetesen. Olyan okos, jó kutya 🙂

Ez már a kirándulás utáni kertben pihi, mert napozni jó 🙂 (utálja a hideget, akkor pisilni sem akar kimenni, úgy kell kiebrudalni)

És hát nem is a mi ebünk lenne, ha nem járna a hülyeségen az esze időnként. Amíg én dolgozom, ő a cicabútorban tengeti napjait. Nem igazán szeretném leszoktatni róla, mert baromi kíváncsi vagyok, mit tesz majd, ha duplájára nő 😀 Szerintem a szórakoztatóiparban nagy sikere lenne 😀 De azok a szemek… Ahhh … 🙂